Találtam egy nagyon jó kis cikket az óvodai levegőztetésről,öltöztetésről.
Akit érdekel azzal szívesen megosztom!
Öltöztetni 20 gyereket... avagy miért (nem) mentünk ki az udvarra?
A téli felöltözöm-időszakban folyamatosan visszatérő problémaként ötlik fel a szülőktől a mindennapos levegőztetés kérdése.
Voltunk-e kint ma? Nem? Az baj. Igen? Az baj.
Első gondolatként hadd szögezzem le, hogy a mi óvodánkban (és a legtöbb magyar óvodában is) a mindennapos levegőztetés, udvari testmozgás és szabad játék a pedagógiai, tervezési folyamatokban is megjelenik, és ennek megfelelően hetente ahányszor csak lehet, kint vagyunk az udvaron. Azonban előfordul olyan eset, amikor nem tudunk levegőzni. És szinte minden nap akad olyan szülő, aki megjegyzést tesz nekünk ezzel kapcsolatban.
Ennek kapcsán megfogalmazódott bennem néhány gondolat az óvodában dolgozó felnőttek szemszögéből.
Nem tudunk mindenkinek eleget tenni.
Vannak érzékeny, fázós, "nemszeretem a havat-jeget-esőt" gyerekek, és felnőttek, és vannak, akik a "sarazzunk, homokozzunk, nem baj, ha piszkos, attól szép" véleményt osztják. Ezt nem szeretném megkérdőjelezni, hiszen minden gyerek egyéniség, és mindenkinek mások a szükségletei. Van, aki esős-sáros időre is készít ruhát csemetéjének, van, aki három nadrágot ad rá 10 fokban, és van, akinek váltóruhája sincs. Mások vagyunk. A közösségben viszont mindenkihez alkalmazkodnunk kell.
De ezekhez a változó szükségletekhez egy 20-25 (vagy több) fős közösség esetében sajnos nehéz úgy alkalmazkodni, hogy mindenkinek jó legyen...
Példaképpen hadd idézzek fel néhány szülői megjegyzést, amit sokszor hallottunk már az oviban.
"A fél csoport beteg, nem lenne jobb ma bent maradni?"
Most drasztikus leszek: ha beteg, ne jöjjön óvodába. Elnézést kérek.
"Van olyan, hogy szmogriadó?"
Igen, télen is. Sőt, még többször, mint nyáron. És olyankor (nálunk legalábbis) központilag meg van határozva, hogy egészségvédelmi okokból nem lehet kimenni gyermekközösséggel a levegőre hosszabb időre.
"Az óvónők, dadusok nem akarnak 20 gyereket öltöztetni?"
Akkor visszakérdeznék: nem akarunk, vagy nem tudunk? Ha a fele csoportnak nincs megfelelő váltóruhája, és ha kivinnénk a hóba, már hozhatnánk is be, mert átázott, vizes a bugyim, nem hoztam sapkát, hogy vigyük ki a csoportot?
Van, aki lelkiismeretesen, sokféle ruhát behoz, és van, aki folyton otthon hagyja a sapkát.
Ha ma kilencen nem hoztak vízhatlan nadrágot, pedig térdig érő hó van, vagy a fele csoport csúnyán köhög, akkor nem kockáztathatjuk meg, hogy (még jobban) megbetegedjenek.
"Miért nem megyünk ki a nagytorna után?"
A heti egy testnevelés foglalkozás általában eléggé kifárasztja a gyerekeket, játékosan, sokat dicsérve mozgatjuk őket, a végére pedig jól leizzadnak. Nem szeretném izzadtan, fáradtan még az öltözködésnek is kitenni őket, főleg, hogyha a többségnek nincs megfelelő udvari ruhája (lásd az előző pontot). Egyébként, ha nem voltak túlságosan leizzadva, előfordult, hogy kimentünk utána, illetve jó idő esetén, tavasztól már magát a tornát is az udvaron tartjuk, ahogy még sok más oviban is.
"Lusták az óvónénik öltöztetni?"
Lusták nem vagyunk.
Biztosan mindannyian tapasztaljátok, hogy vannak olyan napok, amikor egyszerűen megkergülnek a gyerekek. Na, ezeken a napokon nem irigyeltek bennünket. Úgy fel tud pörögni az óvodai élet, hogy az egy felnőtt emberből minden erőt kivesz. Ilyenkor minden gyerek igényli a külön figyelmet, akinek nincs problémája, az is a felnőtthöz fordul minden csip-csup ügyben.
És ha sok gyereknek van egyszerre sok baja, pl. betegek, elfáradtak, nyűgösek, akkor terveinket sutba vágva inkább nem visszük ki aznap őket az udvarra.Mert így jobb nekik is, nekünk is.
Hadd fűzzek hozzá még valamit.
Az óvónéniknek (sajnos egyre több) papírmunkája is van.
Lépten-nyomon szembejöhet veletek a pedagógusok növekvő ütemű leterheltsége, ami nem mentség.
De az iskolára való felkészítés jegyében számos feladatunk van a gyerekekkel, fejlesztenünk kell őket, évente kétszer felmérnünk, egyénileg és csoportosan is kell foglalkoznunk velük (a szabad játék, és a programok mellett), amit nem nagyon tudunk máskor megtenni, csak délelőtt, ezért van néhány olyan alkalom, amikor az udvari játékot áldozzuk fel annak érdekében, hogy minden gyerekkel egyénileg, hatékonyan tudjunk foglalkozni.
Voltunk-e kint ma? Nem? Az baj. Igen? Az baj.
Első gondolatként hadd szögezzem le, hogy a mi óvodánkban (és a legtöbb magyar óvodában is) a mindennapos levegőztetés, udvari testmozgás és szabad játék a pedagógiai, tervezési folyamatokban is megjelenik, és ennek megfelelően hetente ahányszor csak lehet, kint vagyunk az udvaron. Azonban előfordul olyan eset, amikor nem tudunk levegőzni. És szinte minden nap akad olyan szülő, aki megjegyzést tesz nekünk ezzel kapcsolatban.
Ennek kapcsán megfogalmazódott bennem néhány gondolat az óvodában dolgozó felnőttek szemszögéből.
Nem tudunk mindenkinek eleget tenni.
Vannak érzékeny, fázós, "nemszeretem a havat-jeget-esőt" gyerekek, és felnőttek, és vannak, akik a "sarazzunk, homokozzunk, nem baj, ha piszkos, attól szép" véleményt osztják. Ezt nem szeretném megkérdőjelezni, hiszen minden gyerek egyéniség, és mindenkinek mások a szükségletei. Van, aki esős-sáros időre is készít ruhát csemetéjének, van, aki három nadrágot ad rá 10 fokban, és van, akinek váltóruhája sincs. Mások vagyunk. A közösségben viszont mindenkihez alkalmazkodnunk kell.
De ezekhez a változó szükségletekhez egy 20-25 (vagy több) fős közösség esetében sajnos nehéz úgy alkalmazkodni, hogy mindenkinek jó legyen...
Példaképpen hadd idézzek fel néhány szülői megjegyzést, amit sokszor hallottunk már az oviban.
"A fél csoport beteg, nem lenne jobb ma bent maradni?"
Most drasztikus leszek: ha beteg, ne jöjjön óvodába. Elnézést kérek.
"Van olyan, hogy szmogriadó?"
Igen, télen is. Sőt, még többször, mint nyáron. És olyankor (nálunk legalábbis) központilag meg van határozva, hogy egészségvédelmi okokból nem lehet kimenni gyermekközösséggel a levegőre hosszabb időre.
"Az óvónők, dadusok nem akarnak 20 gyereket öltöztetni?"
Akkor visszakérdeznék: nem akarunk, vagy nem tudunk? Ha a fele csoportnak nincs megfelelő váltóruhája, és ha kivinnénk a hóba, már hozhatnánk is be, mert átázott, vizes a bugyim, nem hoztam sapkát, hogy vigyük ki a csoportot?
Van, aki lelkiismeretesen, sokféle ruhát behoz, és van, aki folyton otthon hagyja a sapkát.
Ha ma kilencen nem hoztak vízhatlan nadrágot, pedig térdig érő hó van, vagy a fele csoport csúnyán köhög, akkor nem kockáztathatjuk meg, hogy (még jobban) megbetegedjenek.
"Miért nem megyünk ki a nagytorna után?"
A heti egy testnevelés foglalkozás általában eléggé kifárasztja a gyerekeket, játékosan, sokat dicsérve mozgatjuk őket, a végére pedig jól leizzadnak. Nem szeretném izzadtan, fáradtan még az öltözködésnek is kitenni őket, főleg, hogyha a többségnek nincs megfelelő udvari ruhája (lásd az előző pontot). Egyébként, ha nem voltak túlságosan leizzadva, előfordult, hogy kimentünk utána, illetve jó idő esetén, tavasztól már magát a tornát is az udvaron tartjuk, ahogy még sok más oviban is.
"Lusták az óvónénik öltöztetni?"
Lusták nem vagyunk.
Biztosan mindannyian tapasztaljátok, hogy vannak olyan napok, amikor egyszerűen megkergülnek a gyerekek. Na, ezeken a napokon nem irigyeltek bennünket. Úgy fel tud pörögni az óvodai élet, hogy az egy felnőtt emberből minden erőt kivesz. Ilyenkor minden gyerek igényli a külön figyelmet, akinek nincs problémája, az is a felnőtthöz fordul minden csip-csup ügyben.
És ha sok gyereknek van egyszerre sok baja, pl. betegek, elfáradtak, nyűgösek, akkor terveinket sutba vágva inkább nem visszük ki aznap őket az udvarra.Mert így jobb nekik is, nekünk is.
Az óvónéniknek (sajnos egyre több) papírmunkája is van.
Lépten-nyomon szembejöhet veletek a pedagógusok növekvő ütemű leterheltsége, ami nem mentség.
De az iskolára való felkészítés jegyében számos feladatunk van a gyerekekkel, fejlesztenünk kell őket, évente kétszer felmérnünk, egyénileg és csoportosan is kell foglalkoznunk velük (a szabad játék, és a programok mellett), amit nem nagyon tudunk máskor megtenni, csak délelőtt, ezért van néhány olyan alkalom, amikor az udvari játékot áldozzuk fel annak érdekében, hogy minden gyerekkel egyénileg, hatékonyan tudjunk foglalkozni.
Amivel megkönnyítheted az óvónénik munkáját (és így talán többször kijuthatnak a gyerekekkel az udvarra):
Rétegesen! Nálunk az a rendszer vált be, hogy a nyitott polcra kérjük azokat a ruhákat, amiben a szülő szeretné, ha kivinnénk őket. Ha a szekrényben van vékony és vastag pulcsi is, akkor értelemszerűen tudjuk rétegesen öltöztetni őket az adott időjárásnak megfelelően.
Ötujjas kesztyű mellőzése - Kisebbeknek havazásos időben a kétujjas orkánkesztyű a legjobb, ha tépőzárral meg lehet erősíteni, le sem esik a kezéről, ha hóembert építenek. Az ötujjas kesztyűt a nagycsoportos tudja önállóan felvenni, de kicsiknek nem való.
Orkánnadrág - Ha csak rá kell húzni a benti nadrágra, nyert ügy, a gyereknek is könnyebb, és nem kell attól tartanunk, hogy vizes lesz a ruha alatta, és megfázik. Pár ezer forinttól lehet kapni eső- és szélálló nadrágokat, béléssel, vagy anélkül, és az sem baj, ha az ember néhány számmal nagyobbat vesz.
Fűzős cipőt ne! - Nincs tépőzárfétisem, de sokkal könnyebb 20 gyerekkel "futószalagszerűen" végezni, ha sok dolgot maga is el bír végezni. Pl. én csak ráadom a cipőt, ő tépőzárazza be. Fejlődik is, önállósodik, és ez jó érzés mindannyiunknak.
Szekrényellenőrzés - Ha a közösen megbeszélt váltóruhákat (pl. polár pulcsi, vékony pulcsi, két benti nadrág, két váltás bugyi, zokni, póló) napi szinten ellenőrzöd a gyerek szekrényében, akkor "baleset", és rossz idő esetén is zökkenőmentes lesz az óvodai élet.
JELEK - jelek hiányában még a párosítás se egyszerű az oviban dolgozó felnőtteknek, mert sok az egyforma ruha, sokan egy helyről szerzik be a ruhákat.
A mi óvodánkban már kiscsoportos kortól kezdve a fokozatos önállóságot szorgalmazzuk, és minden gyereknek a maga képességei szerint igyekszünk segítséget adni. Nekik is jobb érzés, ha valamit önállóan tudnak. Sok gyerekre vissza tudok emlékezni, akinek a büszke tekintete még ma is előttem van, ha visszagondolok, hogy mikor sok küzdés után először sikerült felvennie egyedül a pulóvert, cipőt, mennyire örült a sikerének. Mi pedig együtt örültünk vele.
Zárszó:
Ha néhány napig nem tudunk kijutni az oviban, akkor ezt az "elveszett" mozgást úgyis pótoljuk mással. Ha pedig jók a körülmények, akkor a gyerekek érdekeit szem előtt tartva döntünk arról, hogy ma kimegyünk-e, vagy sem.
A minimum napi egy óra szabadtéri mozgás létszükséglet egy gyereknek, vigyük hát ki, ha az óvodában esetleg nem tették, mi pedig megtehetjük. A gyerekeknek, és a felnőtteknek is jobb, ha levegőznek, a gyerekek megerősödnek, edződnek, estére jobban elfáradnak, kevesebbet nyűgösködnek...
Forrás: Óvoda szívből
